Régóta terveztük már, h meglesünk egy igazi ausztrál tengerparti napfelkeltét, amilyet eddig csak képeken láttunk. Ma érkezett el a napja, amit kicsit bonyolított, h hajnali 4-kor feküdtünk le (Áki későn /vagyis korán/ ért haza munkából). Így aztán 2 óra alvás után kissé kókadt fejjel ugyan, de negyed 7kor lementünk a partra és beélesítettük a fényképezőgépünket. A látvány viszont kárpótolt mindenért.
Ha már a reggel ilyen jól kezdődött, az estét is hasonló élménnyel akartuk zárni, amihez éppen kapóra jött a mai telihold. Este fél 6kor ismét a part felé vettük az irányt és a reggeli tapasztalatainkhoz képest meglepődve észleltük, h többedmagunkkal várjuk az eseményt. A parton sorban ültek fiatalok és idősek, és a repülő kutyák is készenlétben álltak. Az előirányzott 5:59-es érkezés helyett kicsit később, negyed 7-kor láttuk meg az első „holdsugarakat” (sic!) és fél óra alatt a gyönyörű teli Hold a felhőkig emelkedett.
Természetesen kattintgattunk rendesen, az eredményt itt láthatjátok.
A legutóbbi „gasztronómiai összeállításunk” megjelenésekor tett ígéretemet betartva mostantól tényleg rendszert csinálunk abból, hogy időről-időre megjelenítsük a blogon is a különböző konyhai újításainkat. Az azóta eltelt 3 hónapban ismét többféle újdonság került az asztalra, és bár a képeken szereplő ételek túlnyomó része (értsd 95%-a) a „kissé egészségtelen” vagy az „igencsak egészségtelen, de annál finomabb” kategóriába tartozik, azért többségében nem ezeket esszük. Én pl. hónapok óta főtt zabpelyhet reggelizek mazsolával és tejjel, sőt néha azt ebédelek (olykor túróval, tejföllel és hagymával), és azt is vacsorázok ismét mazsolásan… Egyszerűen nem tudom megunni, mert amellett, hogy finom és egészséges, még tápláló is. Viki klasszikusa is nagyon egészséges: túró és tejföl összekeverve, kis sóval és hagymával gazdagítva, és mellé karikára vágott kígyóubi. Nyamm, csak meg kell kérdezni őt, hogy milyen… No, de elég a szövegből, jöjjenek a képek:
Húsvéti ham&eggs BBQ-n (bár a sonka már elbújt)
Végre rávettük magunkat, hogy panírozzunk és rántsunk valamit
Íme a sütkérezésre előkészített gombafejek
…és persze az elmaradhatatlan rántott cheddar sajt (isteni!)
Ez pedig már a végeredmény BBQ-n sült cukkinivel, krumplival és hagymával
Az egészséges kategória egyetlen versenyzője:
fokhagymás fetával töltött gombafejek sütőben megsütve
Itt már a sajtos pogik várják, hogy a sütő elnyelje őket
Íme, nagyon finom lett, egy baja van, hogy soha nincs elég
Persze poénkodtunk is velük egy sort, mert
a tepsi túl kicsinek bizonyult ehhez az adaghoz
És jöhetnek a desszertek, elsőként a klasszikus madártej csöppet vaníliásan
Ez pedig a málnás rizstorta, amely nem saját készítés, de nagyon finom
És egy kis magyar “nosztalgia”, amelyet szintén barátainktól kaptunk
Köszönjük!
Az előző kirándulásunk óta eltelt több mint két hét alatt gyakorlatilag néhány kisebb záportól eltekintve nem hullott jelentősebb mennyiségű csapadék, és a hőmérséklet is csökkenőben van. Sosem gondoltam volna, hogy az esti, éjszakai 23-25 fokos hőmérséklet egyszer még hidegnek tűnhet (és lesz ez még kevesebb is!), de bizony az eddigi 28 fokos átlaghőmérséklethez képest a 3-5 fok mínusz igenis nagy különbség.
Fentiekből viszont kitűnik, hogy az idő most még kiválóbb volt – és egyre inkább az lesz, ahogy közelítünk a tél felé – egy-egy új hely felfedezéséhez, és egész napos kirándulásokhoz. Így aztán kapva kaptuk magunkat, hogy nagypénteken sem iskola, sem munka nem volt, és elindultunk felfedezni Port Douglas környékét és a Mossman szurdokot (Mossman Gorge). Előbbi egy kicsi, de annál híresebb turistaváros Cairns-től 60 km-re északra (2006-ban kevesebb mint 1000 fő volt az állandó lakosok száma), hírnevét az itt található híres szállodáknak köszönheti. Ami igazán megragadott minket az az ide vezető főútvonal volt, ugyanis szinte egész végig a vízparton haladtunk, csodálatos kilátással a tengerre.
Mossman Gorge a hasonló nevű kis farmervároska mellett fekvő Daintree Nemzeti Parkban található, ahol a Mossman folyó utat tör a hegyekből az esőerdőn keresztül az óceán felé. A folyó csodálatosan tiszta vize, csábítóan szép gránitsziklái és fantasztikus klímája mellett egy jól kiépített turistaútvonal fogadott minket, amelyen keresztül bejárhattuk az egész területet, plusz betekintést nyerhettünk a világörökség részét képező Daintree esőerdő „mindennapjaiba”. Erről az esőerdőről egyébként úgy tartják, hogy megszakítások nélkül több mint 110 millió éve fennáll, és éppen ezért egyedülálló biodiverzitása van. Mi ebből most (még) nem túl sokat láttunk, a tényleg csodálatos növényzet mellett kizárólag éhes szúnyogokkal találkoztunk.
Természetesen nagyon sok képet és videót csináltunk, ami mind elérhető a blog képgalériájában. Sajnos a képek nem tudják visszaadni, milyen is volt valójában ott lenni, ahhoz el kell jönni személyesen Ausztráliába és megnézni… Jó felfedezést!
…méghozzá Queensland trópusi régiójában az esős évszak tényleg csapadékos időszakában. Történt ugyanis, hogy legalább 10 napja folyamatosan esett az eső, hol szemerkélt, hol szakadt, hol pedig még annál is jobban zuhogott. Egy kontinentális éghajlathoz szokott szemlélő számára szinte elképzelhetetlen, hogy hogyan és honnan tud ennyi eső esni, de a helyiek nem tulajdonítottak neki túl nagy jelentőséget. Az esős évszakban a turizmus helyett a katasztrófa-turizmus megy inkább, azok jönnek csak ide, akik megáradt folyót vagy éppen ciklont akarnak látni, de akik itt laknak, nincs hova menniük. Persze ennyire nem volt vészes a helyzet, nyilván túlzok, de tényleg sok eső esett…
A lehullott több száz mm csapadéknak köszönhetően a közelben lévő folyók, patakok is megteltek, és egy idő után már kevés volt a meder a felgyülemlett víznek. Áradásnak indult minden, de ahogy mondtam, ez itt az esős évszakban megszokott, a helyiek meg sem lepődtek rajta igazán, persze azért a kocsikat kiparkolták az utcákra az elárasztott garázsból, és az útkarbantartók is rendszeresen felügyelték a helyzetet, takarították a letört pálmaágakat, vízi hordalékokat. A várost és az északi partokat összekötő főútvonal több csomópontját is lezárták rövidebb-hosszabb időre a vízátfolyások miatt, és folyamatosan tájékoztatták a lakosságot az árvízi helyzetről, hogy hol merre érdemes elindulni, mit honnan lehet elérni.
Mi már régóta terveztünk egy kisebb kirándulást a közeli Barron Falls-hoz, ahol tavaly már egyszer jártunk és akkor is csodaszép volt, köszönhetően az akkor is nagy mennyiségű csapadéknak. Így történt, hogy az esős napok után következő első kék-egesnek, napsütésesnek tűnő napon neki is indultunk a hegyeknek. Kb 45 perc volt az út, melyből legalább 20 perc esőerdő fedte hegyeken haladó szerpentinből állt. Nagyon tetszetős volt a kacskaringós hegyi ösvény, imitt-amott vízesésekkel, földcsuszamlásokkal, kilátókkal tarkítva. Íme egy kis részlet, h mit éltünk át menet közben, ezen még látszik, hogy itt javában esett.
A célponthoz közelítve azonban az eső kezdett abbamaradni, ritkultak a felhők, majd a vízeséshez érve már csodálatosan sütött a Nap, és végre elindulhattunk a jól ismert gyalogösvényen vízesés-nézőbe. Őszintén mondhatom, hogy a látvány felülmúlta a tavalyi élményt, mivel sokkal tisztább volt az idő, mint akkor, és lélegzet-elállító volt látni egy ekkora víztömeget ilyen erővel tombolni és lezúdulni. Természetesen felvettük mozgás közben is a vizet, hogy megörökítsük a utókornak, íme:
Összességében nagy kaland volt, mind a vezetés része, mind a vízesés-nézés része, persze menet közben még megálltunk két kilátónál és több kisebb vízesésnél is, de az aznapi attrakció egyértelműen a Barron Falls volt. Ha esetleg nem emlékszel a tavalyi kalandunkra, ide kattintva elolvashatod.
Úgy látszik, ez egy ilyen időszak a blog életében.. amikor nagy a csend.
Néha ilyen is kell…
Közben persze a nagy Cairns-ben történnek ám a dolgok – olyan nincs, h nem történik semmi. Például sikeres Zumba Guiness rekord (több mint 3000 résztvevővel), a sulis dolgok (4 block-ból az elsőt már be is fejeztem, 9 beadandó 5 hét alatt elég jó teljesítmény ), autóvezetés „fejjel lefelé” (itt „Down Under”, ahol bal oldali közlekedés van), és még sorolhatnám. De most inkább a csendre fókuszálnék, mert az is csodákra képes.
Milyen jó is az, amikor elhalkul a külvilág, és a kinti dolgok helyett az ember tud egy kicsit belülre is figyelni. Igen, arra a belső hangra gondolok, ami manapság csak ritkán kap figyelmet, pedig mennyire fontos (lenne). Hisz az a valódi Éned/Énünk, a vágyaink a lélek mélyén ami kikivánkozna, csak az agyunk és a napi „fontos” teendők elnyomják. Pedig ha egy kicsit is engednénk a létezésének, teljesen más világ tárulna elénk: boldog, merész világ, ahol az ember eléri az álmait, nem csak vágyik rá, miközben a jelen (itt és most!) megfigyelője és átélője (nem a múlton rágódik vagy a jövőn görcsöl).
Mint az a rendszeres olvasóinknak mostanában feltűnhetett, nem vittük ismét túlzásba az irogatást. Ennek több oka is van, de a blog szempontjából ezek nem relevánsak. Röviden összefoglalom ezért az elmúlt pár hét eseményeit.
Január 26-án egész Ausztrália ünnepelt, ugyanis minden évben ezen a napon van itt az Australia Day. Ilyenkor a többség az utcára, szabadba vonul (tengerpartra, medence mellé, parkokba, stb), barátokkal töltik az idejüket, és persze ez egy remek alkalom egy nyári BBQ-ra is. Egyébként hivatalosan ez a nap Ausztrália alapításának napja, és kollektíven emlékeznek az első, 1788-ban Sydney-nél partraszállt hajókra. Sokan ausztrál zászlót tekernek maguk köré, és rengetegen Ausztrália nemzeti színeit viselik vmely testrészükön (pl: arcra/karra/lábra festve). Aznap mi is kint voltunk az Esplanade-n, és élveztük a jó időt, trópusi tájat, napsütést.
Pár nappal később már teljesen mással voltunk elfoglalva: a költözéssel. Igen, új helyre költöztünk, a Cairns Central mögé. A költözés napján délután kissé esett az eső, de nem okozott túl nagy problémát. Szereztünk ingyen egy különleges, vízálló kocsit, abba bepakoltuk a cuccaink nagy részét, aztán Áki a hátára vette a nagy hátizsákomat, én meg az ő bőröndjét húzva nekiindultunk az új lakóhelyünkre. Az út kb 10 percig tartott, és mindketten szinte végig élveztük az „utazást”. Hogy később is emlékezzünk eme kalandunkra, megörökítettem Ákit és a kocsinkat a telefonommal. A minősége nem a legjobb, de a lényeg asszem kivehető.
Egyébként itt nincsen medencénk, mint ahogy korábban volt, de semmi gond, a Lagoon továbbra sincs messze, úgyhogy átszoktunk most oda. Ma is voltunk pancsolni egyet, muszáj volt hűsölni ilyen melegben. Csináltam is egy gyors felvételt a Lagoon-nál lévő kijelzőről, ugyanis délután 4.20-kor még 37 fokot mutatott a hőmérő. Tudom, Mo-n a múlt héten közel ennek a minusz verziója volt, de mivel itt épp nyár van, ezt mindenképp meg akartam osztani Veletek.
Miután megszoktuk és belaktuk az új helyünket, ezen a héten ismét elérkezett a suli ideje. Tegnap volt az Orientation Day, ahol összegyűltek az új diákok, és elmondtak mindenféle fontos dolgot: órarend, számonkérés menete, tanáraink, hogy érdemes együttműködni a többiekkel, stb-stb. Másfél óráig tartott, utána még némi papírmunkát is el kellett végezni, és ennyi. Legközelebb szerdán (holnap) megyek megint, akkor már elkezdődik a tényleges okítás. Kíváncsian várom, mi lesz.
A világ népességének egynegyede számára az év legnagyobb ünnepe nem Karácsony, vagy a december-január váltásakor lévő Szilveszter, hanem a Kínai Holdújév. Ez minden évben másik napon van – komoly számításokkal határozzák meg, h pontosan melyik napra is esik január 21 és február 21 között – és ilyenkor a világ bármely táján élő kínai családok számára szinte megáll az élet. Csak ezzel az ünneppel foglalkoznak, készülnek rá, sütnek-főznek, és szép lassan elbúcsúztatják az óévet, h kellő szerencsével és „tiszta lappal” köszönthessen be az újév.
Mivel Ausztrália lakosságának elég nagy része érintett ebben az ünnepben, illetve mivel itt most nyár van, sokan érkeznek ilyenkor ide Ázsiából nyaralás céljából, így az idén január 23-ra eső Holdújévre való előkészületeket Cairns-ben is érezni lehetett.
A nyilvános ünnepséget itt január 21-re, szombatra hirdették, és mivel szép idő volt aznap, elég sokan kilátogattak a Fogarty Park-ba. A park néhány fája, a felállított kapuk és kis sátrak piros lampionokkal és piros tasakokkal voltak borítva, mert náluk a piros a bőség, gazdagság, szerencse színe. A sárkány érkezését (részlet itt), a különböző kínai tradiciós táncokat (pl: a Sárkány tánca, vagy a Drunken Lion) gyerekek és felnőttek egyaránt élvezték. Volt ezen felül kreatív sarok, ahol az érdeklődők kedvükre lampionokat díszíthettek maguknak, egy másik standnál szerencsét lehetett próbálni tombolákkal, persze egyéb kínai apróságokat is árultak, melyek pénzt/egészséget/boldogságot/stb hoznak gazdájuknak a következő évre, és természetesen az ínyencek sem maradtak éhen, ők is megtalálhatták a nekik való különféle kínai ételspecialitásokat.
És hogy mit is hoz a Sárkány éve az emberiség számára? Ez egy nagyon jó kérdés. Mivel az internet amúgy is tele van mindenféle jövendöléssel, és persze a legtöbb forrás teljesen mást ír a következő időszakról, így én inkább Rátok hagyom a választást. Döntse el mindenki maga, h milyen éve lesz, és hozza ki abból a számára legjobbat.
Nah, már jó ideje nem jelentkeztem/tünk, így pár dologgal lógok is Nektek. Az utóbbi időben kissé hanyagoltuk a blogot, de így a suli szünet idején annyi minden mással voltunk elfoglalva (Lagoon-ozás, napozás, mindenféle fesztivál, miegyéb), h erre már nem „jutott” időnk. Helyesebben: nem szakítottunk időt rá. Most viszont nekikezdek a hiánypótlásnak, aztán jutok, ameddig jutok..
Immáron harmadik hete tart számomra a Holiday (amit bármilyen meglepő is lehet, de élvezek!), de már a Graduation után egy nappal ismét találkoztam néhány csoporttárssal, ugyanis EunJi-nek (a „legújabb” koreai Krokodil-tag, aki azóta szintén befejezte már a kurzusát, Satomi-val (JAP) együtt) szülinapja volt, és jó páran összegyűltünk az egyik helyi szórakozóhelyen egy kis ünneplésre. Nem szokványos szülinapi buli volt ez, inkább nevezném egy normál szombati Salsa party-nak, némi tortával egybekötve. A helyszín sztem abszolut jó választás volt EunJi részéről, hiszen ott a zene szuper szokott lenni, a rengeteg helyi Salsa rajongó (akik közül egyre többet ismerek én is) egyébként is minden szombaton idejár táncolni, és a kezdőknek pedig van egy 1 órás salsa-merengue oktatás is. Szóval mindenkinek megvolt a lehetősége jól érezni magát, akár profi táncos, akár csak kezdő.
Mellékesen pedig itt teszem hozzá, h Dél-Koreában máshogy mérik ám az életkort, mint pl Európában. Merthogy ott a fogantatástól számítják az időt, és a baba a születés időpontjában már 1 éves. Ezáltal náluk két külön időpontot is használ(hat)nak születésnapként: az egyik a fogantatás ideje, a másik a világrajövetel napja. Úgyhogy ha legközelebb például bármilyen koreai emberről vmi cikket olvastok (pl. a magyar sajtóban), és az szerepel benne, h „XY, 27 éves, de más források szerint már 28 is elmúlt”, akkor ez ezért van, csak ezt elfelejtik hozzátenni.
Következő héten, ahogy Áki arról már beszámolt, itteni barátainkkal BBQ-ztunk egyet és végre elérkezettnek láttuk az időt arra, h megkóstoljuk a kenguruhúst. Az ízélmény más volt (jobb), mint amire számítottam, és szerencsére abban a pillanatban nem járattam az agyam azon, h vajon melyik cuki kengururól van épp szó.. Ez az alkalom arra is tökéletes volt, h életemben először, eléggé „picky” létemre végre teszteljem a fokhagymás rákok ízét is (na jó, kellett hozzá a megfelelő motiváció, akik jelen voltak, tudják, mire gondolok.. ). De megkóstoltam (köszönöm hozzá a „támogatást” ), és most már tudom ténylegesen, miért nem szeretem.. ennyi. Bakancslistáról kihúzva, jöhet a következő…
A nagyjából egy hónapja megjelent rendhagyó, étkeinkről szóló bejegyzésnek ezennel folytatása született, ami így már nem is annyira rendhagyó. Mivel úgy tűnt, sokakat érdekel, hogy miket eszünk-iszunk itt a világ másik felén, még az is lehet, hogy rendszert csinálunk belőle. Az új év új gasztronómiai élvezeteket hozott, ugyanis az itt-létünk első 3 hónapjában a „standard” menükön kívül nem sok változatosságot hoztunk a konyhába, így már szó szerint ki voltunk éhezve az újdonságokra. Az elmúlt 1 hónapban ennek megfelelően sok mindent kipróbáltunk, mindegyiket nagyon élvezetes volt elkészíteni, de még nagyobb öröm volt a tányéron látni, ahonnan egyenesen a szánkba kerültek a finomabbnál finomabb falatok. Lássuk tehát most ezeket szépen sorjában (legutóbb az édességek, most többségében az egészségesebb étkek kerültek túlsúlyba):
Szuper finom és szuper egészséges
3-5 nap alatt otthon elkészíthető (napi 2×3 perc munkával)
Teljes mértékben “zöld” étel
Lehet gyönyörködni benne, ahogy napról napra nőnek
És máris ehető az Alfalfa csíra (köszönet érte Csabinak&Csillának)
Előkészület alatt a tortilla tekercs (salátával, paradicsommal és ubival)
Persze kell hozzá egy kis husi is
Együtt a “csapat”, betöltésre várva
És már kész is a zöldséges-csirkés tortilla tekercs
Újítás a “standard” menün: rántott csirkemell, illetve mozzarella golyó
És persze párolt zöldségekkel is megkóstoltuk
Igazi ausztrál BBQ: kenguru, bárányborda és fokhagymás rák (balról jobbra)
Előkészület alatt a házilag pácolt feta (köszönet az ötletért itteni barátainknak)
Immáron több, mint 13 hete történt az eset, h egy napsütéses hétfői reggelen megjelentem a Holmes Institute Cairns-i épületének recepcióján és kisvártatva megírtam az angol „Entry test”-t (szintfelmérő teszt). A teszt eredményeként bekerültem a Krokodil-csoportba (IELTS), és azóta egészen idáig „boldogítottam” a tanárokat (Frans és Carolyn), diákokat egyaránt. Viszont ahogy mindennek, ennek az időszaknak is van egy kezdete és egy vége, ami épp múlthét pénteken vált aktuálissá.
Az ominózus pénteki nap a szokásos módon indult a suliban, annyi bónusszal, h a négyhetente megírandó, fejlődést mérő tesztnek is épp itt volt az ideje. Így miután a csapat többsége megérkezett a reggeli órára, Frans kiosztotta az IELTS-es tesztlapokat (kinek General, kinek Academic szintű jutott), és a legjobb tudásunk szerint nekirugaszkodtunk. Egy ilyen teszt több részből áll, mi a Reading-el (szövegértési feladat) kezdtük. Utána Writing (fogalmazás) következett, és zárásként a Listening (hallás utáni megértés) volt soron. Alapesetben lenne még egy Speaking (szóbeli teszt) része is, de időhiány miatt ilyenkor ezt nem szoktuk megcsinálni. Így is délután 1-re végeztünk ezekkel, majd ezek után következett a pénteki „Graduation ceremony”, amikor azon diákok, akiknek aznap lejárt a kurzusuk, rövidke beszédet mondanak és megkapják az oklevelet, h elvégezték és milyen szintet értek el a tanfolyamon.
Eddig én mindig csak megfigyelőként vettem részt az ilyen eseményen, a „diák-közönség” soraiból hallgattam a különféle köszönő-beszédeket, de most rajtam volt a sor. Mivel ez alkalommal összesen ketten fejeztük be a kurzust, hamar én következtem. Mielőtt kiálltam a „sokaság” elé, Frans röviden összefoglalta az elmúlt 13 hetemet illetve elmondta, h ő hogyan értékeli a „munkámat”, majd pár mondatos monológgal megköszöntem a tanárok és diákok segítségét, a velük ott töltött időt, és elbúcsúztam tőlük egy kis időre. Egészen pontosan 5 hét szünetem lesz most, aztán februárban kezdődik a következő kurzus, szóval ismét a lovak közé csapok. Addig viszont, amennyire lehet, kiélvezzük Ákival a szünet adta lehetőségeket!
Ma érkezett el a napja, amit kicsit bonyolított, h hajnali 4-kor feküdtünk le (Áki későn /vagyis korán/ ért haza munkából). Így aztán 2 óra alvás után kissé kókadt fejjel ugyan, de negyed 7kor lementünk a partra és beélesítettük a fényképezőgépünket. A látvány viszont kárpótolt mindenért. 
a reggeli tapasztalatainkhoz képest meglepődve észleltük, h többedmagunkkal várjuk az eseményt. A parton sorban ültek fiatalok és idősek, és a repülő kutyák is készenlétben álltak. Az előirányzott 5:59-es érkezés helyett kicsit később, negyed 7-kor láttuk meg az első „holdsugarakat” (sic!) és fél óra alatt a gyönyörű teli Hold a felhőkig emelkedett.
